Ma van Krisztus Király ünnepe, jövő vasárnappal beköszönt az Advent, az új egyházi év. Adventi hétköznapokon reggel 6.15-kor kezdődnek a rorate szentmisék, gyertyagyújtással, advent szombatjain este 17 órától városi gyertyagyújtás kezdődik a főtéren.
Ma engesztelő szentségimádás lesz 17:30-tól a Jézus Szíve Család szervezésében a Piarista Templomban. Utána szentmisére is várják az imádkozókat.
A héten elsőpéntek, elsőszombat, első vasárnap lesz, minden a szokott rendben zajlik!
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége előadást szervez november 29-én, szerdán 18 órától a Főplébánia Közösségi Háza nagytermében. Az előadást Bábel Balázs érsek atya tartja „Krisztus a jövőnk” címmel.
Szeretettel hívjuk Adventi hangversenyekre a testvéreket
december 2. 18.30, Szent Család plébánia, Léleksimogató; Barátok együttes;
december 3. vasárnap,00; Szent Miklós Kórus, Barátok temploma;
december 5. kedd, 00; ökumenikus kórushangverseny, Barátok temploma;
december 10-én vasárnap 16 órakor a Nagytemplomban Radics Sándor cimbalom művész és zenekara, valamint az általa meghívott előadók. A koncert bevételéből Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével szegény családokat támogatnak.
december 17. 18.30, Szent Család plébánia, Léleksimogató; Barátok együttes;
A Szent Miklós templom (Barátok) búcsúja december 6-án 18 órakor lesz. Az ünnepi szentmisét Bábel Balázs érsek atya tartja. Előtte 16 órától 18 óráig találkozhatunk a Mikulással; ill. kézműveskedés lesz a Barátok temploma előtt Szent Miklós témában.
Csatlakozunk a meghalt gyermekekért tartott világméretű gyertyagyújtási nap eseményéhez december 10-én vasárnap. A gyertyagyújtás az esti mise után 19 órakor lesz a Nagytemplomban. Aki szeretné, hogy elhunyt gyermekéért név szerint is imádkozzunk, kérjük, jelezze a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen!
Elkészült a Piarista asztali naptár, Radnóti Miklós halála 80. évfordulójára, 1500 Ft/db, megvásárolható a sekrestyében és az irodán. Emmausz Piarista evangéliumos könyv jövő héten.
A Piarista Általános Iskola várja a tanköteles gyermekek jelentkezését következő tanévtől induló első osztályaiba. Az ehhez kapcsolódó előzetes szándéknyilatkozat online kitölthető az iskola honlapján.
A Piarista Gimnázium nyílt napokra várja novemberben az érdeklődő nyolcadikos diákokat és szüleiket. Ezekre az iskola honlapján lehet jelentkezni. A beiskolázási hírlevélre is várjuk feliratkozásukat, azon keresztül kaphatnak részletes információkat.
Lassan elérkeznek az év utolsó hónapjai. Szeretettel kérjük, hogy aki még nem rendezte ez évi egyházi hozzájárulását, szíveskedjék ezt megtenni (az irodán vagy a sekrestyében)! Köszönjük azoknak, akik már befizették.
Ma van Szent Erzsébet ünnepe, a Szent Erzsébet templom búcsúja, de. 10 órakor a szentmisét Dr. Bábel Balázs érsek atya tartja;a persely gyűjtés összegét a Karitász javára ajánljuk fel. Köszönjük a szeretetszolgálatban dolgozók munkáját.
november 24. 18.00 Szentcsalád Plébánia; „Kerékpárral Lisszabonba” az Ifjúsági Világtalálkozóra, interaktív előadás a zarándoklatról!
November 26-án vasárnap délután 16 órától Irgalom Forrása szabadító imaszolgálat és dicsőítés lesz a Nagytemplomban.
November 26-án, Krisztus Király vasárnapján engesztelő szentségimádás lesz 17:30-tól a Jézus Szíve Család szervezésében a Piarista Templomban. Utána szentmisére is várják az imádkozókat.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége előadást szervez november 29-én, szerdán 18 órától a Főplébánia Közösségi Háza nagytermében. Az előadást Bábel Balázs érsek atya tartja „Krisztus a jövőnk” címmel.
Szeretettel hívjuk Adventi hangversenyekre a testvéreket
december 2. 18.30, Szent Család plébánia, Léleksimogató; Barátok együttes;
december 3. vasárnap,00; Szent Miklós Kórus, Barátok temploma;
december 5. kedd, 00; ökumenikus kórushangverseny, Barátok temploma;
december 10-én vasárnap 16 órakor a Nagytemplomban Radics Sándor cimbalom művész és zenekara, valamint az általa meghívott előadók. A koncert bevételéből Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével szegény családokat támogatnak.
december 17. 18.30, Szent Család plébánia, Léleksimogató; Barátok együttes;
A Szent Miklós templom (Barátok) búcsúja december 6-án 18 órakor lesz. Az ünnepi szentmisét Bábel Balázs érsek atya tartja. Előtte 16 órától 18 óráig találkozhatunk a Mikulással; ill. kézműveskedés lesz a Barátok temploma előtt Szent Miklós témában.
Előre hirdetem, hogy készül a Piarista asztali naptár, Radnóti Miklós halálának 80. évfordulója kapcsán. Hasonlóan idén is lesz Emmausz Piarista evangéliumos könyv.
Megkezdődik a Piarista Általános Iskola beiskolázási programsorozata, melynek nyitórendezvényét Barangoló címmel november 22-én 17 órától tartjuk az iskola dísztermében. A gyerekek játékos formában, sokféle eszközt kipróbálva ismerkedhetnek az iskola világával. Gyülekező 16:30-tól az aulában. Szeretettel várjuk a leendő elsős gyermekeket és szüleiket.
A Piarista Gimnázium nyílt napokra várja novemberben az érdeklődő nyolcadikos diákokat és szüleiket. Ezekre az iskola honlapján lehet jelentkezni. A beiskolázási hírlevélre is várjuk feliratkozásukat, azon keresztül kaphatnak részletes információkat.
Lassan elérkeznek az év utolsó hónapjai. Szeretettel kérjük, hogy aki még nem rendezte ez évi egyházi hozzájárulását, szíveskedjék ezt megtenni (az irodán vagy a sekrestyében)! Köszönjük azoknak, akik már befizették.
Ünnepek a következő héten:
kedd Szűz Mária bemutatása a templomban,
szerda Szent Cecília szűz ésvértanú,
péntek Dung Lac Szent András és társai vietnámi vértanúk,
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Erzsébet-kenyereket oszt a szentmisék után templomunkban. Adományokat a rászorulók karácsonyi élelmiszer csomagjára szeretettel elfogadnak.
November 19-én lesz a Szent Erzsébet templom búcsúja. A szentmisét Dr. Bábel Balázs érsek atya tartja délelőtt 10 órakor.Szeretettel várjuk a kedves testvéreket! Ehhez kapcsolódóan a jövő vasárnapi perselygyűjtés során a helyi és az Egyházmegyei Karitász javára adakozunk.
Szentmise lesz Szent Filoména tiszteletére a Barátok templomában november16-án csütörtökön reggel fél nyolckor.
Tizenkét órás dicsőítés lesz a felekezetközi közösség szervezésében november 18-án szombaton reggel 8 órától este 20 óráig a Baptista Imaházban. Szeretettel várják az imádkozni vágyókat.
November 26-án vasárnap délután 16 órától Irgalom Forrása szabadító imaszolgálat és dicsőítés lesz a Nagytemplomban.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége előadást szervez november 29-én, szerdán 18 órától a Főplébánia Közösségi Háza nagytermében. Az előadást Bábel Balázs érsek atya tartja „Krisztus a jövőnk” címmel.
december 12-én vasárnap du. 16 órakor jótékonysági Adventi Koncertet tartanak a Nagytemplomban Radics Sándor cimbalom művész és zenekara, valamint az általa meghívott neves előadók. Jegyek kaphatók a Főplébánia irodájában, a Líra Könyvesboltban, a Három Gúnár Hotel recepcióján valamint Radics Sándornál személyesen. Felnőtt jegy 3.500 Ft, diák és nyugdíjas jegy 2.500 Ft. A koncert bevételéből Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével szegény családokat támogatnak.
Előre hirdetem, hogy készül a Piarista asztali naptár, Radnóti Miklós halálának 80. évfordulója kapcsán. Hasonlóan idén is lesz Emmausz Piarista evangéliumos könyv.
Megkezdődik a Piarista Általános Iskola beiskolázási programsorozata, melynek nyitórendezvényét Barangoló címmel november 22-én 17 órától tartjuk az iskola dísztermében. A gyerekek játékos formában, sokféle eszközt kipróbálva ismerkedhetnek az iskola világával. Gyülekező 16:30-tól az aulában. Szeretettel várjuk a leendő elsős gyermekeket és szüleiket.
A Piarista Gimnázium nyílt napokra várja novemberben az érdeklődő nyolcadikos diákokat és szüleiket. Ezekre az iskola honlapján lehet jelentkezni. A beiskolázási hírlevélre is várjuk feliratkozásukat, azon keresztül kaphatnak részletes információkat.
Lassan elérkeznek az év utolsó hónapjai. Szeretettel kérjük, hogy aki még nem rendezte ez évi egyházi hozzájárulását, szíveskedjék ezt megtenni (az irodán vagy a sekrestyében)! Köszönjük azoknak, akik már befizették.
Ünnepek a következő héten:
szerda Nagy Szent Albert, püspök, egyháztanító,
csütörtök Skóciai Szent Margit,
péntek Nagy Szent Gertrúd szűz, egyháztanító,
szombat Szent Péter és Szent Pál bazilikák felszentelése.
Szeretetláng engesztelés lesz nov. 8-án, szerdán 17 órakor a Nagytemplomban.
A Kalazancius Bál2023. november 11-én 18.30 órai kezdettel a Czollner téri tornateremben kerül megrendezésre. A bált a Piarista Iskola szülői szervezete rendezi, és a jótékonysági bál bevételét a Piarista Konyha bővítésére ajánlják fel.
Szintén ezen a napon lesz a Magyar Szent Család Zarándoklat, ahol Szent Imre közbenjárását kérjük a gyermekekért. Részleteket a plakáton olvashatunk!
Folytatódik az Évszázadok Muzsikája koncertsorozat. Ezúttal Révész László és növendékei játszanak romantikus orgonaműveket a Barátok templomában november 11-én, szombaton este a mise után 19 órakor. Adományokat az immár épülő piarista orgona beépítési költségeire fogadnak szeretettel.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat november 12-én, vasárnap Erzsébet-kenyereket oszt a szentmisék után templomunkban. Adományokat a rászorulók karácsonyi élelmiszer csomagjára szeretettel elfogadnak.
Előre hirdetem, hogy készül a Piarista asztali naptár, Radnóti Miklós halálának 80. évfordulója kapcsán. Hasonlóan idén is lesz Emmausz Piarista evangéliumos könyv.
A Piarista Általános Iskola felhívja a szeptembertől tanköteles korú gyermekek szüleinek figyelmét, hogy az iskola honlapján már fel lehet iratkozni a beiskolázással kapcsolatos levelezőlistára. Várhatóan novembertől indulnak az iskola beiskolázási programjai, ezekről és az iskolakezdéssel kapcsolatos egyéb hasznos információkról kapnak első kézből tájékoztatást a hírlevélre regisztráló szülők.
Lassan elérkeznek az év utolsó hónapjai. Szeretettel kérjük, hogy aki még nem rendezte ez évi egyházi hozzájárulását, szíveskedjék ezt megtenni (az irodán vagy a sekrestyében)! Köszönjük azoknak, akik már befizették.
Ünnepek a következő héten: ma Szent Imre, a magyar ifjúság védőszentje,
A Katolikus Egyház működése területi alapon épül fel, püspökségekre és plébániákra tagozódik. A városokban általában több katolikus plébánia működik egymás mellett. A plébániák a város más-más területén lakókat látják el. Kecskeméten három plébánia a Főplébánia, a Piarista Plébánia és a Szentcsalád (széchenyivárosi) működik. A Barátok temploma és a Szent Erzsébet templom a Főplébániához tartozó lelkészség és nem plébánia.
Az egyes plébániák területét (vagyis az oda tartozó utcákat, tereket) a Főpásztor határozza meg. Az ott lakó katolikus hívek minden esetben, amikor esküvőt, temetést, keresztelést, elsőáldozást vagy bérmálást kérnek, fel kell, hogy keressék saját plébániájuk irodáját. Lehetőség van arra, hogy más plébánia illetve másik templom papjai lássák el a kért egyházi szolgálatot. Ilyenkor mindig meg kell kérni a területileg illetékes plébánia plébánosának írásos engedélyét, ugyanis a keresztelésre, temetésre, esketésre stb. ő a jogosult. Az előzetes engedély nélkül más plébánia vagy templom papjai nem működhetnek közre.
Kérjük, hogy a hívek azon a plébánián fizessék be az éves egyházi hozzájárulásukat is, amelynek területéhez tartoznak! Ez a minimális, csekély összeg a templomok, plébániaépületek, hittantermek fenntartásának célját szolgálja.
Jelen hirdetés mellé kifüggesztjük Kecskemét térképét is, bejelölve a három plébánia területét, hogy mindenki egyértelműen lássa, melyik plébánia területén él. A Plébániák szeretettel várják a kedves híveket az alábbi címeken:
Főplébánia: Kecskemét, Plébánia köz 1.
Piarista Plébánia: Kecskemét, Jókai u. 1.
Szent Család Plébánia: Kecskemét, Irinyi u. 62.
Szeretettel kérjük a kedves híveink megértését és együttműködését.