Adventben hétfőtől szombatig 15-kor Rorate szentmiséket tartunk a piarista templomban, utána pedig hétköznapokon agapéra várjuk a résztvevőket.A városi gyertyagyújtásokat a Főtéren szombatonként 17 órakor tartják, ennek részletes programját a hirdetőtáblán közöljük.
December 3-án és december 10-én, két adventi vasárnap és a közbeeső héten tartós élelmiszert (étolaj, liszt, rizs,…) gyűjtünk a portán a Karitász részére.
Az ünnepi miserend a hirdetőtáblán olvasható. Szeretettel várjuk a kedves testvéreket, az éjféli szentmise előtt 23.30-kor kezdődő: „Jézuska várás” címmel, ének és zenés áhítatunkra. Közreműködik a Piarista Liturgikus Kórus.
Advent 3. vasárnapján, december 17-én 10.30-kor Bábel Balázs érsek atya vezeti a szentmisét.
Szeretettel hívjuk Adventi hangversenyekre a testvéreket
december 10-én vasárnap 16 órakor a Nagytemplomban Radics Sándor cimbalom művész és zenekara, valamint az általa meghívott előadók. A koncert bevételéből Máltai Szeretetszolgálat segítségével szegény családokat támogatnak.
december 17. 16.00; Barátok temploma, Léleksimogató; Barátok együttes;
A Nagytemplomi kis gitáros együttese, a La Familia Kórus karácsonyi koncertet ad a Nagytemplomban dec. 21-én, csütörtökön délután fél ötkor, a 18 órás szentmise előtt.
Az Aurin Leánykar „Varázslatos Karácsony” koncertjei december 23-án, du. 16 órakor és ugyanaz nap este 19.30-kor lesznek a Nagytemplomban. Jegyeket online lehet vásárolni az Aurin honlapján.
A Piarista asztali naptár, Radnóti Miklós halála 80. évfordulójára, 1500 Ft/db, Emmausz Piarista evangéliumos könyv 1800 Ft/db, sekrestyében, irodában.
Lassan elérkeznek az év utolsó hetei. Szeretettel kérjük, hogy aki még nem rendezte ez évi egyházi hozzájárulását, szíveskedjék ezt megtenni (az irodán vagy a sekrestyében)! Köszönjük azoknak, akik már befizették.
Ünnepek a következő héten: ma Xavéri Szent Ferenc SJ misszionárius,
hétfő Szent I. Damazusz pápa,
kedd A Guadalupei Boldogságos Szűz Mária
szerda Szent Lúcia szűz és vértanú,
csütörtök KeresztesSzent János karmelita áldozópap,